2015. június 29., hétfő

Ami jó, az is változik

Szóval nem futottam el, hanem itt maradtam. Mégha a blog-nemírásomból esetleg nem erre lehetett következtetni. Egyszerűen csak kezdenek elnyelni a hétköznapok és sokszor nincs miről, sokszor meg nincs időm írni. De jelentem továbbra is jól vagyok, élem az életem, mégha kicsit máshogy, mint eddig, de néha rájövök, hogy nem szabad elmerülnöm és újra szárnyra kapok.

Egy ilyen szárnyalás eredménye volt, hogy egyik kedden mikor épp nem volt más dolgom fogtam magam, béreltem végre megint egy autót és meg sem álltam Miamiig. Pontosabban hova máshova is vezetett volna az első utam, mint...

Nini egy delfin :)
Hát persze, hogy Miami Seaqarium, éljen az éves belépő :)

Ők is ugráltak örömükben, hogy újra látnak :)

Hiányoztak a flikk-flakkok

Még vízen járni is tudnak

És többen is voltak, mint eddig, vannak fiatalok is

Még egy utolsó búcsú ugrás, aztán irány tovább
Mármint nem ők álltak tovább, hanem én a következő attrakcióra.

3 ugrál, 3 a fejét támasztva lóg :)

Talán látszik, egy kislány öleli át a delfint... éééén is akaroooom!

Egy-két trükk még és mehetünk is tovább
Kisfiú pórázon... no comment

Fókashow
Kis szünet, addig lehet sétálni a parkban, találkozni további haverokkal.

Hello kroki

Kedvenc vízi paca :) Ráadásul búvárral megtoldva

Üdv neked is cukipofa :)

Ő meg simizi is őket. Irigykedem már megint

Szegény baloldalit kopasztott csirke... bocsi papagáj lett valamiért

Ők meg simán csak dumáltak hozzám :)
És ugye ezek után, mint már annyiszor, jött aminek jönnie kell, a nagy találkozás.

Fekete-fehér szépséges árnyék suhan a víz alatt

De valami megváltozott
Folyamatosan hallani híreket, hogy tüntetnek a Seaqaruim előtt Lolita kiszabadítására, petíciókat írogattatnak alá, meg ilyenek. Én sem szeretem az állatkínzást, és magam sem tudom mi a jó megoldás ilyen esetben, bennem is vannak érvek és ellenérvek egy fogságban lévő állattal kapcsolatban. De kérdem én, ha Lolitát nézzük, aki 43 éve él ebben a medencében, előtte épp hogy élt az óceánban - mert már szörnyű körülmények között, de befogták és úgy került ide - biztos, hogy jól járna-e ha ennyi idősen - hisz amúgy nem szoktak ennyi ideig élni a gyilkos bálnák fogságban - kiengednék az óceánba magára hagyva, ahol aztán várhatja, hogy valaki kézből fogja etetni. Persze, az ösztönök meg minden... de mi van ha nem? Látszólag szereti a jelenlegi életét - hisz nem tudja lehetne másképp is -, a gondozói szeretik, a nézők meg még inkább (én már csak tudom). Igen, kicsi a medence, igen, kellene neki nagyobb, de ennyi szerintem. 

A nagy tüntetéseknek eredménye még nem lett, csak folyamatos figyelmet kap az ügy. Viszont valamiért, bár az összefüggést nem értem, azt a döntést hozták, hogy a show ideje alatt nem tartózkodhat a gondozója a medencében. Az, aki 12 éve minden napját vele tölti. Így pont a show azon részét lehetetlenítették el, ami a leglátványosabb volt, mikor kiemelte a gondozót a vízből, meg ilyenek. (Off topic: az orlandói Sea World-ben vagy 3 gondozó meghalt már gyilkos bálna által, ott érthető lenne egy ilyen döntés, sőt... de ő Lolita, aki még senkinek sem ártott :(  Így most annyi maradt a showból, hogy a parton mászkál egy csaj, beszél és beszél a gyilkos bálnákról meg magáról Lolitáról, aki ugrik egyet-kettőt jól lefröcskölve a közönséget, de ennyi. Lolita ugyanolyan cuki és aranyos, de a show majdnemhogy unalmas, de legalábbis középszerű lett. Azért visszamegyek még. De csalódott vagyok...

Ő azért továbbra is boldogan ugrándozik

A közönség nagy örömére - jajj de jó, tiszta víz lettem :D

Mindenki fusson amerre lát... késő, mindenki ül
és kapott a nyakába rendesen

A delfinek vele maradtak, ugrálnak ők is

Na ők bőrig áztak. A kislány nem szerette meg Lolitát.
A show végéig bőgött. Pedig csak víz! :)

12 év együtt. Ha én legalább egyszer megsimizhetném :)

Búcsúugrás

Persze a show végén mikor mindenkit küldözgetnek ki a csarnokból
én mindig odamegyek elbeszélgetni vele :)
Szóval újra láttam, kicsit csalódottan, de annál gyorsabban távoztam, nem maradtam még egy körre, ugyanis az eső lába igencsak lógott. Tudom, az is csak víz. De ha már Lolitát úgy ahogy megúsztam, legalább szárazon roboghatok tovább Miami Beachre.

Kora délután volt, de éjszakainak látszik a közeledő helyzet :)

A végén jobbra el, arra tisztábbnak tűnik

És igen, bent Miamiban kicsit tisztább az ég

De itt most nem álltam meg, robogtam tovább

Fontos vásárolhatnékom volt :))
Sajnos Miami Beachen is csepegett az eső, leginkább egész nap. Ráadásul a régen annyit látogatott szendvicsező hely bezárt, valami más nyílt már a helyén. Aztán az Apple boltot kerestem, az sem volt már ott. Kezdtem elveszettnek érezni magam :) De aztán valaki megnyugatott, hogy az Apple bolt csak odébb költözött, így robogtam is oda vásárolni, persze csak egy jó olasz kaja után.

Megvagytok :)
Aztán még egy kis desszert is belefért a végére. Igazából azt hittem valami turmix lesz a rendelésem végterméke, ehelyett egy durván duplán tripla csokis jégkrémmel tértem utamra :)

Rezgő-bizgő sorszám

Mondjuk nem vittem volna haza

Minden összetevője csokis, volt néhány :)

Persze hazafelé az úton szépen elfogyogatott.
Mondjuk azt, hogy elolvadt és elpárolgott :D

Matt látványosság

Na meg egy kicsit durvább látványelem

A naplemente most sajnos csak útközben ért
Aztán csak mentem és mentem, olyan 270 km oda, ugyanennyi vissza, persze egy nap alatt, minek elaprózni. Legalább még épphogy aznap haza is értem. Na de mivel szeretek néha kiszakadni innen, már másnap indulnék is akár vissza :) De nem tettem. Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok még témával elmaradva, így írok még. Nem most, de nemsokára ;o)

2015. június 5., péntek

Itt a vége... fuss el?!


Na ja, mostanában mindig így kezdem, hogy jó ideje nem írtam. De hát sajnos ez igaz. Viszont most újra itt vagyok és ez lesz így még így elégszer, mindig visszatérek, ha nem is kétnaponta.

Szóval ez a lényeg :)

Elsőre jöjjön egy kis vicceskedés, ha már nem autók :)




És akkor egy kicsit komolyabb vizekre evezek. Egyik nap telefonon társalogtam egy kedves otthoni ismerősömmel, mikor is egy gyíkot pillantottam meg a falon. Igen, odabent a szobában. Éljenek a trópusok. Két dolgot tehettem. Sikítok és elfutok... vagy ha nem akarom az éjszakát együtt tölteni vele, akkor valahogy kitessékelem a lakásból. Pici volt, gondoltam nem bánthat. Na persze puszta kézzel nem mertem megfogni, így jobb híján egy nylon zacskót a kezemre húzva bátorodtam neki. kis üldözés után meg is lett kispajtás, így rohantam ki vele az udvarra és kidobtam. De abban a pillanatban ahogy landolt, ott termett egy másik gyík, amilyenek amúgy is kóborolnak kint az ajtó előtt mindig és abban a pillanatban rávetette magát. Hihetetlen volt. Szóval kispajtás tőlem megmenekült (vagy én tőle), de egy másik, nálam sokkal kisebb teremtmény áldozata lett. Fényképet gyorsan sikerült a "harcukról" készítenem, de többre nem tellett. Kész horror, mi? :(

Kishaver a világos a másik szájában

Hősiesen próbált küzdeni,
mint az én kezeim között is előtte :(
Na horror sztori vége, jöjjön egy megoldandó kihívás. Az egyik helyi magyar oldalon találtam egy reklámot. Tankcsapda koncert lesz. Kár, hogy nem mostanában és nagyon nem a közelben, de legalább van időm kitalálni, hogy valósítom meg az odajutásomat. Bár még azt sem tudom melyik helyszínre :)

Kihagyhatatlan
Egyre komolyodik a téma, szóval nem is játszadozom tovább. Szóval talán néhány kedves olvasóban lassan felmerül egy fontos kérdés. Ugyanis nem titkolhatom, főleg mert kiérkezésemkor megírtam, hogy fél évre érkeztem. December 7-én hagytam el kis hazámat, a pecsét az útlevelemben pedig a 180 napnak megfelelően június 6-ig érvényes. Azaz holnapig. Azaz máig az otthoni olvasóknak. Na most akik eddig nem gondoltak rá, azoknak is elárultam magam, de mindegy, nem titkolózom (legalább erről nem :D) Az eredeti terv az volt, hogy Kanadába indulok tovább, pontosabban Vancouver volt a cél. Pár hónapja egy útitervet is elkészítettem, melyben egy röpke 1,5 hetes floridai autós körút után északra veszem az irányt és Washington majd New York után a Niagara vízesésen "át" hagyom el az országot, megnézem magamnak Torontót, majd onnan repülővel érkezem meg az eredetileg új felfedezésre váró városba.

A tény viszont az, ami talán abból is kiderült, hogy picit sem árasztottam el úti bejegyzésekkel a blogot, hogy szépen maradtam a popómon, nem indultam el. Mielőtt valaki rám küldené a hatóságokat (persze csak mert azt tenném, mint minden második ember aki ide érkezik :-P), teljesen hivatalos utat találtam a maradásomhoz. Létezik ugyanis egy nyomtatvány (I-539 ha valaki komolyabban is érdeklődik a téma iránt ;-D), amivel a kint tartózkodási idő meghosszabbítható. A feltételes mód azért, mert nem garantált, hogy az ember fia vagy lánya meg is kapja az áment, de amíg az elbírálásra vár, már addig is legális a kintmaradás. Na itt tartok most, elküldtem minden szükséges papírt és várom a választ. Remélhetőleg a válasz igen lesz és akkor újabb fél évet heverészhetek az óceánparton. Vagy legalább addig biztosan, míg a válasz megérkezik :))

Ennek örömére, na meg hogy ne legyen olyan unalmas az élet, költöztem. Persze még csak Key Westen belül. Semmi baj nem volt az előző lakással, csak volt egy lakótárs akié inkább volt a lakás, mint az enyém, így - bár főleg saját hülye felfogásból - leginkább csak a szobámban tartózkodtam, már amikor otthon voltam. Szóval elérkezett az ideje, hogy függetlenedjek, így kerestem egy kis stúdió lakást, ahol már nem kell egy idegennel megosztanom a konyhát és a fürdőszobát, így kedvemre lubickolhatok a hűtőben vagy hol :)

Így mikor eljött a május vége, pakoltam. Újra. Jó pár hónap után. A három bőrönd már akkor sem volt elég, mikor ideköltöztem. Azóta ágyneművel meg sok minden mással gazdagodtam, így egyre több és több táskával meg szatyorral egészül ki a mozgatandó cuccok száma. De milyen unalmas is lenne újabb kihívások nélkül, nem? :)

Bőröndök, zsákok

Táskák, szatyrok
És akkor jöjjön az új lakás. Egy helyiség az egész, egyben az előszoba, a háló, a nappali és a konyha, egy kis külön helyiség pedig a fürdő. Viszont van egy kis kert vagy terasz is! De ez itt Key West, egy kicsi sziget, ahol mindenki mindenkivel megosztja a lakását, csak hogy minél többen elférjünk ezek a kis föld darabon. Szóval szuper, hogy rátaláltam. Persze szépséghibája is van (és nem csak az ára, de azt hagyjuk is), hanem, hogy mindezt 3 hónapig élvezhetem, mert a tulaj jön vissza, csak nyárra vettem ki. Szóval szeptemberben újra költözöm. Na de hol van az még, nem igaz? :D

Hálószoba

Nappali, jobbra a terasz

Nappali a konyhával és a fürdővel

Előszoba a nagy rejtett szekrényekkel
Szóval most pár napja itt lakom és végre nem mindig fogom menekülőre a dolgot, hanem tudok már egy helyben ülni és csinálni a semmit is néha. Sőt, már TV-t is nézek, ami nem biztos, hogy pozitív, de angol gyakorlásnak mindenképpen hasznos. Persze nem erre fogom, hogy nem írok mostanában túl sűrűn ide, de a Key West-i mindennapok közel sem olyan izgalmas sztorik, mint anno a Miamiban minden délután újabb és újabb felfedezésre váró helyek bebolyongásának történetei. Szóval a továbbra is kitartó hű olvasóknak ezúton is köszönet :)

Újabb megünneplése a fél éves kint létemnek - persze ezt csak most találtam ki - egy jó kis magyar kaja. Vagy legalábbis nekem az egyik legkedvencebb. Tojásos nokedli ecetes salátával. Ráadásul nem is én készítettem - főleg mert a nokedli nálam valamiért mumus, na meg nokedliszaggatót sem lehet akármelyik polcról leakasztani -, de a lényeg, hogy igazán fenséges volt. (Köszönöm itt is újra :D)

Ötször ennyit is. Bármennyit. Mint kacsa a nokedlit :D
Totál nem ide illik a következő kép, de itt még a Fanta is más színű. Vajon miért? És vajon miért ittam, mikor amúgy sosem, tudja fene :)

Sötét narancssárga
Na hát kábé ennyit akartam mára, de azt hiszem írtam olyan sztorit amin lesz mit csámcsogni egy ideig. És akkor vasárnap fél éves koccintás. Kár, hogy még mindig nem iszom alkoholt. Mármint nem is kár. Iszom inkább még egy Fantát. Vagy egy "jó" kis Dr Peppert, ha már az amerikai kint maradásomat ünneplem :)

Képtalálat a következőre: „hungary usa t-shirt”