Key West: Öblögetés

A blog főcímét módosítottam Fél év Key Westről Key Westre... fene se gondolta, hogy ez lesz a vége :D

Persze a mai blog nem erről fog szólni. Kiruccantam, strandoltam szép, azaz anyukám csuklását előidéző helyen :)) Persze nyáron talán nem olyan nagy szám, de visszamegyek majd mikor otthon tél lesz, csak azért is, hogy még többen utáljanak :D:D

Na persze ez a hely nem Key Westen van, hanem feljebb egy másik szigeten. Mikor megyek Miamiba mindig fényképezem az itt lévő "lyukas" hidat, mert nagyon tetszik, talán így már mindenkinek megvan. Ráadásul most kocsit sem béreltem, hanem busszal vágtam neki. Az izgalmak már ott indultak, hogy találjam meg a buszmegállót. Először totál rossz helyen várakoztam, aztán egy "jajj de jó is futni a 40 fokban már korán reggel" után elértem oda amerre már tényleg jár a busz. Persze megállót egyet láttam, de az ellenkező irányban, abból meg pont távozott egy busz mikor még csak látótávolságban voltam, szóval futkostam fel-alá mikor egy-egy busz megjelent, de sehol nem találtam megállót. Azt tudta, hogy az én buszom 2 óránként jár csak, ha ezt lekésem a következővel már csak délre érek oda, azt meg a fene se akarja.

Szóval mikor már majdnem feladtam, hirtelen megláttam egy újabb buszt, gyanúsan nekem szánt felirattal hogy merre tart (már amennyire a vaksi szememmel ki tudtam silabizálni). Ott rohangáltam az út közepén, ha már megálló nincs, muszáj lesz megállnia ha nem akar elütni. Eddigre már megláttam hogy ez tényleg az én buszom. Először lelassított, kinyitotta az ajtót és csak kiszólt, de aztán olyan meggyőző lehettem - vagy csak baromira megsajnálta az őrült, csuromvizes, vajon mit akar ez itt csajt -, hogy végül megállt és felszálltam. Hálálkodva kifizettem a 4 dolláros útdíjat, majd hirtelen magyar hangok köszöngettek felém. Hát nem 3 ismerős magyar ült a buszon és nézte végig, hogy mit művelek? :) Persze aztán a sofőrbácsi kedvesen megmutatott rögtön vagy 3 megállót a környéken, hogy hol tudtam volna felszállni, és legközelebb ne csináljak ilyet, mert úgyse állnak meg nekem, de hát ő nem tudhatta, hogy én aztán általában mindenhova bejutok ha igazán akarom, hisz vagyok olyan pofátlan (Tampa Aquarium kijáraton zárás előtt 10 perccel; Fort Lauderdale boat show karszalag nélkül pofátlanul a hírességek úszócsarnokát keresve; ugyanitt végül a medencébe nemrég bejutva, hogy Hosszú Katinkát láthassam, és még sorolhatnám), szóval mit nekem egy busz :)

Na a lényeg, hogy 1 és negyed óra zakatolás után - mire végre lehűltem a máskor amúgy kockára fagyasztó buszon - megérkeztem a célállomásra, Bahia Hondára. /Jelentése mély öböl, na ezért a bejegyzésem címe, ami amúgy erre utalt öblögetés, azaz inkább öbölgetés. Tudom béna, de írni még csak-csak, de címet adni a postnak baromi nehéz :D/ Amúgy kocsival sem sokkal kevesebb idő a sziget-híd-sziget-híd útvonal, a 4 dollár viszont szerintem igencsak kedvező útiköltség.

Bahia Honda State Park
Mondjuk jártam már itt, de ki emlékszik már arra, nem? :)

Na lássuk

Gyalogoltam befelé a parkba a tűző napon, a kocsikból meg pöffeszkedve néztek rám, hogy ez meg honnan került ide. Hát igen, a gyaloglás még mindig furcsa szokás errefelé :) Első célpont persze az első épület, éhen halok, szomjan döglök, miért is indulnék el felkészülten.

Kilátás a reggelimből

Na ez az emlegetett híd

A jobb oldalin szokás közlekedni,
a bal oldalit pedig szokás fényképezni :)

Na valami ilyesmi hely pont jó lesz

Az elmaradhatatlan iránymutató

Aztán végül kezdésnek nem leheveredtem, hanem inkább kajakozni mentem. Egy negatívum emiatt a hellyel kapcsolatban. Jelzed, hogy kajakozni akarsz, megkapod az evezőt, mellényt, ülőkét, amit cipelhetsz magaddal a kajakokhoz. Amiket aztán egy állványról kell lepakolnod, dolgod végeztével pedig visszapakolni. Ha nincs segítség, igencsak lehetetlen lett volna. Pozitívum, hogy nem előre fizetsz és figyelned kell az órád vagy a telefonod (ha ezekkel bemerészkedsz a vízbe), hogy visszaérj időben, hanem a végén fizetsz attól függően, mennyit mókáztál odakint (amúgy $12/óra ha érdekel valakit). Én vittem telefont (kell a fénykép a blogra :D), túlélő üdítőt, naptejet (nem ártana használni is), meg még tudja fene mi mindent. Szerencsére minden megúszta szárazon.

Indul a mandula

Irány arra

Jajj, mások is kajakoznak.
A fene, versenyszellem azonnal beindult, menthetetlen vagyok
(ezért is kimerítő bringára ülnöm nap mint nap :D)

Aztán kiszemeltem egy szigetet. Közelinek tűnt, szóval irány arra. A víz felváltva volt világos és sötét, utóbbi ahol növény volt alul (vagy hatalmas állatok, nem akarom tudni :D) Egyszercsak elgondolkoztam, mert ahol világos volt a víz olyan nyugodtnak éreztem magam, hisz teljesen le lehetett látni az aljára, mi baj is lehet. Na ja, mikor megpróbáltam lenyúlni az evezővel, kiderült, hogy sokkal mélyebb, mint amit elképzeltem, elő is jött egy kis para rögtön. Ráadásul hamar rájöttem, hogy a sziget elfoglalása esélytelen. A szél is fújt, hullámzott is néha, én meg küzdöttem a lehetetlennel. Persze olyanok nincsenek, de a fene sem akar a nyílt óceánon evickélni, mikor egy kis hal árnyékától is meg tudnék ijedni. Szóval szégyenszemre - vagy inkább okosan ;o) - feladtam és elkanyarodtam a lyukas híd felé, mint aki amúgy is csak odáig akart menni. Legalább lett egy nagy halom fotóm róla, ebből a szögből még úgysem volt meg. Persze a víz közben mindig befelé lökdösött, így felváltva volt a kezemben az evező meg a féltve őrzött telefonom, szóval jól elvoltam.

Na az a sziget a cél

Közelebb van, de még mindig oly' távol

Híd a távolból. Az okos kajakosok rögtön arra indultak

Persze hogy mély, én vagyok a hülye,
hogy azt hittem térdig ér csak az óceán :D

Még indig messze. És itt már a víz is rémisztően sötét.
Láblógatás belefér, de szigorúan csak a víz felett :D

Új cél. A víz is barátságosabb színű erre :)

Jet ski-sek... persze, úgy könnyű!

Aztán végül jól kifáradva és kiszáradva kievickéltem sekélyebb vizekre, ami ha másnak derékig, akkor mondjuk nekem vállig ér, itt már otthonosabban éreztem magam :)

Sekélyebb vizeken

Ezek után mi más jöhetett volna, mint a jól megérdemelt pihenés. Lemásztam hát a partra a többi emberhez, lecuccoltam, majd nagy boldogan leheveredtem pihikézni. Na ja, jó sokáig tartott. Kb 2 perc után már sütőben éreztem magam. Bementem a vízbe, ahol növénytelen világos ott tényleg kb derékig ér, így mindenki kézen csúszva, pókjárásban vagy épp térden csúszva próbált közlekedni vagy lebegni, persze én is. De a víz is elképesztően meleg volt, mint egy nagy kádban. Persze itt is szóba elegyednek egymással az emberek, így egy ideig jól elmókáztam ismeretlenekkel, majd mikor már szétáztam megpróbáltam újra napozni. Újabb 2 perc után végleg feladtam és gondoltam eszem inkább a hűvösben valamit. Na meg persze iszom, folyamatosan ittam és ittam egész nap (naná, hogy nem készültem semmivel).

"Tömeg". Ki babakocsival a vízben, ki székkel, ki ruhában

Corn dog. Csakis a gyerekkori emlékek miatt, a Keleti környékén...
de ez mondjuk most nem volt finom, de addig is árnyékban ülhettem :)

Egy jetski-n hárman

Aztán kicsit lehűlve visszamerészkedtem a partra. Ami addigra kiürült, ahogy az óceán is :) Gondolom mindenki megfőtt, a víz meg emiatt elpárolgott :D:D

Néhány túlélő maradt csak

Meg egy-kettő akik fennakadtak egy-egy homokdűnén :D

Ez maradt az óceánból

Látványos nyomott hagyott maga után ahogy vonult el a víz

Meseszép

Van akik soha nem adják fel :)

Napozni persze továbbra sem sikerült, elképesztő meleg volt. Így inkább sétálni indultam, vagyis "hegyet" mászni. Logikus, nem? :D Persze csak egy tetőtől-talpig hideg vizes zuhany után, aminek mondjuk még a hajamon sem tartott túl sokáig megszáradni sajnos.