Egyik nap láttam egy érdekes járművet az utcán, persze csak futtában sikerült lefényképeznem. De tudtam, ahogy mondtam is már, ha látok valamit vagy valakit és nem sikerült lencsevégre kapnom, semmi gond, úgyis találkozom nemsokára vele újra. Hát és nem is kérdés, hogy úgy is lett :)
|
Ez a futtában kép |
Továbbra is úgy alakul mostanában, hogy ha minden jól megy, legalább napi egyszer sikerül rendes, jobb napokon meleg kajához juttatnom a testemet. Néha napján van olyan is, mikor konkrétan megkívánok valamit és hozzá is jutok, na az már valami. Hát még ha épp rántott húsról van szó itt messziföldön, az már kész csoda. De mint tudjuk, csodák vannak, így rántott húsok is :D
|
Rántott csirkemell rizzsel |
|
A pita, humusz, zöldség körítést nem is értem, de legalább jutott valami vacsorára is :D |
És akkor jöjjön a múltkori csomaghoz néhány további helyi furcsaság. |
Mint ő, aki pörgő-forgó izével ellátott sapeszt visel a fején |
|
Ez pedig egy színváltós hummer... kék, lila, bordó, épp hogy esik rá a fény |
|
Ő már párszor megvolt, de most járt, azaz gurult is |
|
A feketeruhás férfi, a fehér meg nő... de nem is ez a furcsa, hanem vajon hova ilyen kirittyentve? :) |
|
Na mondtam én, hogy nemsokára viszontlátom :D |
Furcsaságok után jöjjön egy kis szépség. És ígérem, semmi naplemente :D Ma ugyanis bringázni mentem. Ráadásul elhagytam a szigetet, tudnom kellett, hogy van-e odaát is még életre utaló jel, vagy már csak mi vagyunk :) Két szigettel arrébb merészkedtem és szerencsére igen, minden oké máshol is.
|
A sziget alján itt vezet végig a bringaút |
|
Mondjuk autóút mellett, de odaát legalább szép pálmafák vannak. Amiken látszik, hogy jó szeles időt választottam a tekerésre |
|
De a tájkép nyert a szél ellen nálam |
|
Volt valami múzeum is útközben, de majd inkább legközelebb |
|
Robogtam tovább, itt a repülőtér mellett jártam |
|
Jobbra pedig csak az óceán |
Aztán lassan - na jó gyorsan :) - meg is érkeztem a Key Westhez tartozó, bár külön szigetre, neve Stock Island. Rögtön a kis hídon átérve megpillantottam jobbra egy kajáldát meg kikötőt, gondoltam be is térek. Már dél is bőven elmúlt (ja, nem keltem korán), reggelire egy falatot sem ettem, így pont aktuális volt már egy kis ebéd, ha nem akarok leesni a bringáról idő előtt.
|
Ide ültem le (elég furcsán sikerült kép, azaz amerikai segg-méret vizsgálat :D) |
|
Hurricane Hole a hely neve, ami egyben kikötő is |
|
A napi ajánlat a falon |
|
Van akik csónakkal érkeztek, kipattantak és helyet foglaltak a lakomához |
|
Én gyrost ettem, persze sül tkrumplit mindenhez adnak (legalább megint lett vacsorám :D) |
Egyet hibáztam csak a gyros rendelésnél, hogy fogalmam sem volt, mi a kapor, annyi időm meg nem volt mikor rendeltem, hogy megnézzem a neten. Így persze félelmem beigazolódott és a helyi specialitású tzatzikijük persze tele volt szórva vele. Nem is lenne baj vele, ha nem utálnám :) Szóval körberágtam, így a telefolyatott zöldségeket sajnos nem tudtam megenni. De legalább limonádét jó sokat ittam, azzal meg jól elteltem. Hisz ugye egyet fizet, utána akárhányszor újratöltik ingyen elv van, én meg mindig ki vagyok tikkadva, így velem sosem járnak jól. Nem egyszer volt már, hogy megsajnáltak és még hurcibálós pohárba útravalót is kaptam. Másik szokás, hogy itt nem kell azt hazudni, mint gyerekkoromban otthon, hogy a kutyának visszük a maradékot, ezért légyszi csomagoljátok már be. Itt egyértelmű, hogy kéred a kis dobozt, hozzák is pikk-pakk mindenkinek. Hisz akkora bazi (ez csúnya szó?) adagok, hogy úgysem bírja az átlag ember megenni. Így a sült krumpli jött velem, bár hosszú órákon át aszalódott a - még mindig csak elviselem, de nem szeretem :D - kis kosárkámban, de mivel késő este értem haza, egy kis mikrózás után mondjuk hogy ehető állagú lett. Nem finnyázom már túl a dolgokat, se konyhám, se edényeim, se egy székem, szóval pont jó volt a krumpli is :D
|
Aztán friss halszállítmány érkezett. Lassan rá kellene fanyalodnom a tengeri herkentyűkre, azok aztán igazán frissek itt. Mondjuk csirke is rohangál elég az utcán :D |
|
Ezek vicces kis ugrándozó halak voltak, egy csomónak sikerült visszajutnia az élőhelyére a vízbe - már amelyiket nem ették meg közben a mindig ott sertepertélő pelikánok :) |
|
Szóval itt ettem. A kaportól eltekintve jó kis hely |
Aztán tekeregtem tovább.
|
Bicikliváz-szobor, persze egy bringabolt előtt |
|
Bent meg egy kis sóhajtozás, mert a kis otthon hagyott Mongoose-om jutott eszembe. De nem pityogtam sokáig, hisz odakint egy Trek várt :D |
|
Ez meg valami fura helyi szerkezet |
A bringaút szuper és széles volt, persze túl sokan nem használták. Mikor valakinek említettem tegnap, hogy ma bringázni megyek át másik szigetekre, nézett hüledezve, hogy az de durva. Pedig irtóra nem az mint kiderült, talán volt vagy kemény 5 km az egész. Na jó nem, de mi ez az anno megtett hosszú-hosszú biciklitúrákhoz képest? Vicc :) Mondjuk jó meleg volt és eléggé fújt a szél, na meg kis béna bringásnak éreztem magam én is. Legközelebb csak azért is felveszem a sisakomat, a mezemet és a kesztyűmet (ha már a többi alkatrészemet otthon is kellett hagynom, ezeket csak kicipeltem), és még messzebbre merészkedem :)
|
Egy részen hidak alatt vitt át az út... |
|
... azaz az autópálya alatt |
|
Máshol meg csak egyszerűen a vízparton |
|
Ahol jetskisek száguldoztak - jóval gyorsabban, mint én |
|
Térkép a bringaútról |
|
Volt kis pihenkésző hely is |
|
Nem mintha elfáradtam volna, de csak leültem picit, ezért a kilátásért megérte |
Szóval a mai napom így telt. Mármint majdnem, ugyanis hazafelé a sziget felső oldalán jöttem vissza. Ahol sajnos van egy bevásárlóközpont, vagyis egy bizonyos bolt (sajnos a szigeten nincs is igazán több vesztőhely, nem úgy, mint Miamiban volt). Muszáj voltam betérni, kellett ez-az. Például muszáj voltam venni egy cipőt, ugyanis csak rózsaszín meg narancssárga edzőcipőim voltak, meg a ruháim is színesek, így általában papagájnak öltözöm. Ami itt simán belefér, de azért jobbnak láttam beszerezni egy fehér csukát. Meg még mellé egy-két apróságot. Egy baj van csak. Január végén költöznöm kell. A három bőröndöm viszont csurig. Azt hiszem szereznem kell addigra egy-két nylon zacskót :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése