Éjszaka a vadonban

Ott tartottam, hogy a kocsiban az anyósülésen vergődve töltöm az éjszakát. Szóval az történt, hogy előre lefoglaltam egy kempingben egy éjszakát kemény 16 dollárért. Választási lehetőség lakókocsi-hely vagy sátorhely. Gondoltam akkor már miért ne aludhatnék ezek híján én a kocsiban. Ráadásul mindezt az Everglades-ben, a semmi közepén. Milyen szép lesz ott az éjszaka a csillagokkal meg a napfelkelte.... Na persze, ahogy azt Móricka elképzeli.

Az egész napos utazgatás meg késői vacsora után elindultam a kemping felé, ami finoman szólva sem volt közel, de mi az nekem. Visszaszáguldottam nyugatról keletre a legalsó úton az Everglades-en át (ahol amúgy mentem is), majd Miaminál le délre és a legutolsó lehetőségnél újra vissza az Everglades-be, késő este, irány a semmibe, hisz arra van a kemping. Mikor megérkeztem a természetvédelmi terület bejáratához, sorompók felnyitva, így fizetni sem kell, hisz már a kutya nem volt ott olyankor. Ki volt írva pár kemping, persze az enyém volt a legtávolabbi, miért is ne a legjobb helyet akartam volna megcsípni. Több, mint 50 mérföld, azaz 90 km várt még rám az ismeretlenben. Sebesség korlátozó táblák, mondván hogy itt is párducok meg mindenfélék ugrálnak keresztbe. Sikerült is beparáztatniuk, sosem tapasztalt módon tartottam be a sebességhatárt, folyamatosan azt vizualizálva hogy mindjárt kiugrik elém valami, akkor meg mit kezdek ott magammal aligátor-földön. De persze hajtottam tovább, reflektorral felvértezve, legalább valami esélyem legyen észrevenni a szembejövő szempárt, más úgysem járt arra, totál kihalt volt minden. Aztán egyszercsak eltűnt a térerő a telefonomról. Na ott gondolkoztam el, hogy talán vissza kellene fordulni, de addigra már visszafelé sem volt kevesebb, mint előre, így robogtam tovább. Na kb éjjel 11-re érkeztem meg szerencsésen és épen a kempinghez, ahol a bejáratnál persze sehol senki, így behajtottam a vak sötétbe, sátrak és lakókocsik között (remélhetőleg azokban legalább emberek laktak). Megláttam egy fürdő-pisilő helyiséget, így a közelébe le is táboroztam, gondoltam másra úgysincs szükségem.

Ahogy kiszálltam a kocsiból éreztem, hogy baj van. Konkrétan egy sereg hatalmas szúnyog támadott rám. Amúgy is túlságosan szeretik a vérem (kivétel ha apukám is mellettem van, mert akkor az övét jobban), szóval nem kíméltek. Persze a mellékhelyiség is félig-meddig nyitott volt, így oda is követtek, szóval cicamosdás, aztán irány az ágy. Azaz a kocsi. Átöltöztem kényelmesbe, majd befészkeltem magam az anyósülésre (ld. előző blog zárókép). Addigra már nem tudom hány embert keltettem fel a sátrakban az ide-oda mászkálásommal, ajtócsapkodásommal, de legalább biztonságban éreztem magam, mert tutira meghallják ha sikítok valami miatt :) Nem mondom, hogy nem volt kicsit parás helyzet, mit is képzeltem. Én egyedül a semmi közepén, mindenféle állatokkal körülvéve, már ott tartottam a képzelgésben, hogy vajon egy kígyó be tud-e mászni valahol a kocsiba. De aztán ezen hamar túltettem magam, mert a szúnyogok nem hagytak gondolkozni. Addig a fél másodpercig amíg ki-be szálltam beköltözött a kocsiba egy halom hatalmas vérszívó. Egyet-kettőt leütöttem, de továbbra is sokan zümmögtek a fülem körül és csipkedtek ahol értek. Ráadásul másik para, hogy állandóan azzal rémisztgetik az embert, hogy ne hagyd a kutyádat bezárva leengedett ablak nélkül a kocsiban... így gondoltam magamat sem hagyhatom úgy, így milliméternyire lehúztam mind a négy ablakot, hogy állatoknak ne legyen esélye bejutni, de talán egy kis levegőnek igen. Mondanom sem kell, hogy nem tudtam aludni. Egy idő után hátraköltöztem a hátsó ülésre, de egyszer eljött a pillanat, mikor úgy éreztem elég. Aludni úgysem tudok a szunyiktól, az egyéb paráktól, melegtől, levegőtlenségtől... szóval úgy döntöttem inkább feladom és még mindig jobb újra vezetni a semmi közepén, mint vagy 6 órát végigszenvedni odabent. Így olyan hajnal fél 1 felé nagy boldogan előre másztam a vezetőülésbe és egy kövér gázzal ott hagytam a gyönyörű csillagos eget (amiből semmit sem láttam a felhőknek és a kocsi fogságnak köszönhetően) és a várva-várt napfelkelte nézés lehetőségét.

Ahogy kiértem a kempingből reflektor felkapcs, párduc-para lesz@r, és igencsak keményen nyomtam neki, végülis már nem volt ismeretlen a terep. Szerencsésen és jó gyorsan kiértem a szúnyogmentes civilizáció peremére, ahol nagy boldogan, tökig letekert ablakokkal robogtam tovább. Mindez Miami legalsó részén történt, szerencsére nem ismeretlen terepen, hisz időztem ott jó pár napot egy szállodában anno. Így ki is találtam, hogy pont alkalmas az a kétszintes kertes útmenti hotel arra, hogy megszálljak. Na eszemben sem volt kora hajnalban kivenni egy szobát pár órára, egyszerűen beparkoltam egy jó kis helyre, újra bekuckoltam a hátsó ülésre, persze jól letekert ablakokkal és elaludtam. Nem is rosszul, már felkelt a nap (amiről jól lemaradtam) mire felkeltem. Aztán még reggelizni is simán bemehettem volna a többi lakóval, hisz igencsak szabadon működnek itt ezek a dolgok, de mivel jól ismertem a reggeli választékot (édes gofri, édes muffin vagy édes kenyér pirítva édes lekvárral vagy sós vajjal :D), inkább továbbálltam és délnek indultam, vissza a szigetekre (Keys), ami onnan már csak egy kis köpésre volt.

A kocsival csak délutánra kellett visszaérnem Key Westre, így úgy gondoltam a napot strandolással és persze parton alukálással töltöm a legfelső sziget (Key Largo) egyik erre szakosodott parkjában, így ott is teremtem a reggel 8-as nyitás előtt 10 perccel a sorompónál, ahol szerencsére már nem én voltam az első és boldogan robogtam befelé a belépti díj megfizetése után. Csak az a fránya nap nem nagyon akart kisütni, mármint valahol sütött az a felhők felett, csak a fene se látta. De nem adtam fel a reményt, Floridában minden nap kisüt a nap és persze most sem kellett csalódnom.

Na ez jön legközelebb és ígérem lesznek még izgalmak :) Folyamatosan olyan dolgokat művelek mostanában, ami igencsak túl van a komfort zónámon, de jól is van ez így, már nyomott az a karó odabent :D