Key West: Magyar büszkeség

Folytatom a sztorit... mindjárt. Történt ugyanis egy kis intermezzo, ami végül sikeresen megoldódott, de pár órára eléggé felkavarta az agyvizemet. A legutóbbi bejegyzésem valamilyen tartalmát a spam szűrő nyakoncsípte és nem engedte, így a blogom elérhetetlenné vált és azzal fenyegettek, hogy 20 napon belül végleg törlik is. Az egészet! Szerencsémre hamar sikerült megtalálnom a felülvizsgálásra küldés lehetőségét, majd az ígért 3-5 munkanap ellenére pár óra múlva sűrű bocsánatkérések közepette újra visszakaptam a művemet. Nem mondom, hogy ez hiányzott az életemből, de amúgy is eléggé elhanyagoltam a blogom szerkesztgetését (az íráson kívül is), szóval épp ideje egy kis időt szentelnem neki, így rövidesen kisebb-nagyobb változások lesznek észlelhetők. Első nagy változás, az új elérhetőség, de a régiről is elérhető azért. Új cím: florida.neniko.org... egyelőre... ugyanis ezt is tovább fogom még bontogatni, de már legalább nem csak Miami címen fut, ami már nem is ott történik.

És akkor visszatérek a sztorihoz, bár lehet megint fennakadok a múltkori szűrőn, hisz a téma még csak most csúcsosodik ki :)

A reggeli menüsoron almáspite és eperlekvár szerepelt, szóval jó édesen indult a nap :) Kaptam útravalót is, szóval megérte a nagy fáradozás. Aztán elindultam, első állomás pedig mi más lett volna, mint az uszoda. Nem, eszemben sem volt úszni, bár mondjuk az sem ártana. De sokkal inkább a kíváncsiságom hajtott, vajon lesz-e olyan szerencsém, hogy egy újabb hírességgel gyarapodjon a Miamiban elkezdett és sikeresen bővülgető listám. Szóval elmentem a Fort Lauderdale-i Swimming Hall of Fame múzeumhoz, ami egyben uszoda is. Anno harmadjára sikerült meghódítanom, most szerencsésebb voltam. Leparkoltam és nagy lelkesen odasétáltam a kasszához. Ööö... ééén... szóval Magyarországról jöttem és úgy hallottam, hogy az egyik híres úszólányunk itt edzőtáborozik épp és nem tudja-e véletlen, hogy mikor lehet őt itt megtalálni vajon, vajh, talán, esetleg. De, hogyne, épp bent van. Menjen be nyugodtan. Szóval belépőjegy nélkül bebocsátást nyertem.

Bementem a nyitott uszodába, balra kis medence, úszikáltak néhányan meg vízi-aerobicoztak. Jobbra nagymedence, ott is voltak páran. Egyszercsak a szélső sáv mellett megláttam egy helyes fiút, rögtön felismertem benne a jól ismert edzőt és férjet... a sávban pedig ott szelte a vizet magyar zászlós Arena sapkában maga Hosszú Katinka (spam?). Shane-nek bemutatkoztam, kedvesen üdvözölt, mondta hogy várjak egy picit. Aztán befutott, bocs beúszott Katinka, kihajtva, levegőt kapkodva, de aztán ahogy szusszant egyet kedvesen bemutatkoztunk, üdvözölt, beszélgettünk egy rövidet. Megtudtam, hogy Klicsko (újabb spam?) épp nincs ott, de akkor ő már nem is igazán izgatott. Nagyon kedves és barátságos volt, pedig végülis a felkészülését és edzését zavartam meg. Aztán elúszott egy lazább levezető körre, én meg elkezdtem elandalogni. És akkor a férje utánam szólt, hogy nem akarok-e fényképet. Mi van? Dehogynem, de nem akarok zavarkodni meg ilyenek. Ne izguljak, mindjárt visszaér és semmi gond. Aztán Katinka kiszállt a vízből, Shane kattintgatott párat a telefonommal és elkészültek a közös fotók, majd még én is kattintottam egyet búcsúzóul. Hihetetlen érzés volt, felnéztem rá, hogy ennyire közvetlen és kedves, még ő köszönte meg, hogy meglátogattam. Azóta facebookra is feltettem neki a közös képünket és még ott is kedvesen visszaírt, szóval azt kell mondjam, hogy hihetetlen jó ember és szuper ha valaki ennyire önmaga tud maradni a sikerei ellenére. Kifelé lépkedve az uszodából repültem a boldogságtól, ugyanakkor ha ciki ha nem, potyogtak a könnyeim a napszemüvegem alatt. Talán ez volt a honvágy pillanata, vagy csak büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, vagy csak büszke arra, hogy ilyen sportolóink vannak, akiket mindig is csodáltam, de az biztos, hogy hasonló nagy találkozás volt, mint tavaly a paralimpiai úszóválogatott tagjaival.

Kifelé megköszöntem a pénztáros néninek a kedvességét, majd kisétáltam a partra kicsit összerakni magam. Iszonyatos szél volt, kicsit később az eső is cseperegni kezdett, de én repdestem, szóval kit érdekelt.

Ott a távolban

És az egyik közös képünk

Ezt pedig ugrás előtt búcsúzóul kaptam

Fort Lauderdale beach

Hangulatos táj

Jó nagy hullámok voltak

Meg szélvihar

De szépnek így is szép

Innen is üdvözlöm a volt házinéniméket,
utoljára velük voltam itt :)

Csak bámulok

Jönnek a felhők, de kitartóak a napozók

Aztán lassan visszavánszorogtam a kocsihoz és elindultam dél felé, hosszú út várt rám. Jól is tettem, kisebb-nagyobb dugókba keveredtem az úton, így épp hogy szerencsésen visszaértem a kocsi leadási határidő előtt. Ebéd helyett meg inkább még megálltam egy kikötőben, de mindig fontosabb ha láthatok valami szépet :)