Para...

Először is azzal kezdem, hogy egy évvel ezelőtt a mai napon érkeztem haza a Miami száműzetésemből. Kb már Ferihegyen (akkor is így hívom) éreztem, hogy jajj, vissza kell mennem. Azóta eltelt egy év és újra itt vagyok - na jó egy kicsit délebbre - és lassan ott tartok, hogy megint indulok valamerre. Szóval zajlik az életem rendesen.

Na de most nem is a múlt meg a jövő a lényeg, hanem csakis a jelen. Az egyik magyar lány, Anita szintén ezen a fránya napon hagyott itt minket és utazott haza, így búcsúként nagy programokat terveztünk. Sajnos két nagy dobásból csak az egyik jött össze, de az is felejthetetlen volt.

Hétfőn ugyanis parasailingelni mentünk, ami már a neve hallatán is parára adott okot :) De amennyire tartottunk tőle, annyira hatalmas élmény lett végül. Röviden kb annyi, hogy bevisznek egy motorcsónakkal az óceán közepére (jajj dehogy :D), ott szélnek eresztenek minket egy hatalmas ernyővel, aztán ott lebegünk kedvünkre. Persze bennem ott volt a para a régi görögországi nyaralások emlékéből, hogy a vízbe engednek le minket és onnan kell valahogy aztán kievickélnünk, ami itt kevésbé vicces, ha épp egy cápa szájában landolunk. Na szerencsére nem így történt, kilövésünk előtt megkérdezték, hogy akarunk-e vizesek lenni és mi nagyban tiltakoztunk, így megkíméltek minket és a cápákat is egy nagy harctól :) Na jó, persze csak mókázok. Többen voltunk a hajón, nem minket lőttek ki elsőre, így volt lehetőségünk lecsekkolni, hogy miről is szól ez az egész és már akkor tetszett. Mikor meg ülő helyzetben felemelkedtünk a csónak hátuljáról az égbe, az valami szuper volt. Fent meg aztán főleg, jó magasra repültünk, felülről szuperül lehetett látni a gyönyörű tiszta óceánt - és azt, hogy épp egy cápa sincs a környéken :)

Hasítottuk a vizet a motorcsónakkal befelé

Ott már repkednek bent egy páran

Megálltunk, kieresztették a gőzt... azaz az ernyőt

Aztán felment az első turnus, egy család 3 fő

Az egyik manus nagy vígan álldigált és fényképezgette őket,
míg a motorcsónak száguldozott

Már jönnek visszafelé, örvendezzünk :)

Ez már másik szemszögből... itt már mi vagyunk fent!!! :)

Odalent nagy a mozgolódás, de mi csak lógatjuk
a lábunkat :)

Köldökzsinór

Élvezzük a látványt az biztos

Hisz igen, ezt láttuk fentről

Meg ezt

Miközben egyetlen csomó tartott minket :D

De kit érdekel, hisz repülööök :)

A régi telefonomat vittem fel, biztos ami tuti, ha leesik, inkább az :) De szerencsére nem történt semmi ilyesmi, így a fenti képek velem együtt landoltak. A hajóról a pasi is fényképezgetett minket is persze, így most jöjjenek az ő képei is.

Kilövésre felkészülni :)

Repülünk! :)

Úgy néz ki, tetszik nekünk

Itt még csak távol, de nem magasan

Aztán kicsit művészibbre vette a figurát a fotósunk :)

De jól is tette!

Igen, ott vagyunk mi :)

Ennek a "botnak" a végén :D

Mik történtek odalent, míg mi fent mit sem sejtettünk

Jött egy repcsi

Majd beintegetett egy dinoszaurusz

Végül egy cápa akarta elrágni a madzagunkat :D

Mivel nekik nem sikerült,
a pasi ollóra váltott :)

De mi végül sikeresen visszaereszkedtünk nagy mosollyal :D

Már a csónakban... de hol az állandó mosoly?
Talán baromira bánom, hogy vissza kellett ereszkedni a földre :D

LOL

Aztán két emberünk (mindkettőnek volt amúgy feje :D)
vitorlát bontottak

Megszenvedve, hogy ne legyen vizes,
ha már egyikünk sem élt a vízbe landolás lehetőségével

Aztán visszaszáguldoztunk a part felé,
ez épp a szomszédos Sunset Key

Szálloda, kajálda, homokos tengerpart, ennyiről szól :)

Szokásos hajó felhozatal, csak más szemszögből

Ez meg már a kikötő, ahova sajnos jöttünk kikötni

Bezzeg a madarak repkedhettek továbbra is :(

Hát ez történt, izgi volt és fantasztikus élmény, azonnal mennék újra bármikor (köszönjük Samantha :D).

Másnap egy 5 órás hajókázásra mentünk volna, de sajnos a reggeli eső közbeszólt. Persze utána szuper idő lett, így a keddet további barnulással töltöttük. Na meg kipróbáltam a felszíni búvárkodást (snorkelling). Ez biztos nem nagy szám, csak nekem. Ugyanis köztudottan parázok a halaktól, így nem csak azzal kellett megküzdenem, hogy jajj nem kapok az orromon levegőt, de a számon viszont kellene a csövön keresztül úgy, hogy közben mellette ne nyeljek vizet és még lássak is valamit, de ne kapjak szívbajt ha meglátok egy halat, na meg ilyenek. De végül sikeresen, bár még elég bénácskán vettem ezt az akadályt is, leküzdöttem egy újabb "önmagamat", szóval továbbra sem állok meg a határaim feszegetésében és jól is van ez így :)

Bye-bye Anita, hello Key West, én még itt, azaz itt vagyok: